Mobil
A legújabb készülékeket rendszerint letesztelik, hogy mennyire ellenállóak, és ezt bizonyos szempontok szerint pontozzák. Jelenleg egy telefon kiemelkedik a mezőnyből, amelyre nagyon kell vigyáznia a tulajdonosoknak. Sajnos a rengeteg “keret …
PC
Magyarországon egyre jobban támogatják az esport sportként való elismerését, és közeljövőben rendezvényeket szerveznek ezzel kapcsolatban. A Magyar Közlöny információi szerint hamarosan bajnokságot, és konferenciát is rendeznek, melynek célja az esport …
Mobil
Többen panaszkodnak a nemrég megjelent készülék kijelzőjére, hiszen egészen különös hibajelenség jelent meg rajtuk, ami ráadásul úgy tűnik, hogy nem is javítható. Képzeljük el, hogy megvesszük a 380 ezer …
Egyéb
A Facebook egyik bennfentese osztotta meg a tényeket, amit már eddig is sejteni lehetett, és aggodalmát fejezte ki a jövőre nézve. Sean Palker nem csak a levegőbe beszél, hiszen ő az …
Mobil
Zseniálisan trollkodás áldozatai lettek a járókelők a Jimmy Kimmel show-ban, mikor is megkérdezték őket, hogy mi a véleményük a legújabb iPhone X készülékről, miközben egy 7 éves iPhone 4-et adtak …
TV
Néhány éven belül elérkezhet az áttörés, amikor majd megpróbálják kiszorítani a hagyományos LED TV-ket a piacról, és az LG elárulta, hogy miként képzeli el mindezt. Október végén került megrendezésre az European OLED …
Mobil
Ha valami jól sikerül, és népszerű, azt bizony lemásolják, ahogy azt tették a legújabb Apple készülékkel is, ami egészen ígéretesnek tűnik. Akinek bejön az iPhone X dizájnja, de inkább Android párti, …
Egyéb
A Twitter hatalmas népszerűségnek örvend a fejlettebb országokban, ám a részvényeseik nincsenek ezzel teljes mértékben megelégedve, és nagyobb növekedést várnak el. Emiatt egy igazán radikálisnak tűnő változtatást vezettek be. …
Mobil
Már a bejelentéskor sejteni lehetett, hogy a legújabb Apple csodamobil kis szigete – amit a szenzoroknak alakítottak ki – gondot okozhat majd néhány alkalmazásnál. Most képen is megmutatjuk, hogy mi …
Mobil
Egy japán cég alkotta meg a nagyon apró készüléket, ami akár pénztárcánkba is belefér, ráadásul az ára sem vészes. Annak ellenére, hogy egyre inkább a nagyobb kijelzős készülékek irányába tart …
Mobil
Közel 120 ezer UPC ügyfélnek gyorsul majd jelentősen az internetelérése, és a sávszélesség növeléssel akár nyolcszor gyorsabb vonalat is kaphatnak az érintettek. Rengeteg ügyfelet érint ez a növekedés, hiszen akik …
Egyéb
Az elmúlt napok történései felkavarták az állóvizet, mivel kiderült, hogy rengeteg amerikai vállalat érintett az offshore botrányban, és az Apple is nyakig benne van. A Paradise iratoknak nevezett dokumentum mintegy 13 …
Egyéb
A Facebook a felhasználók egyik régi vágyát teljesítette azzal, hogy elérhetővé tett egy remek funkciót, amelyet eddig csak ügyeskedve lehetett megoldani. Mostantól bárki készíthet szavazást egy Facebook-poszton belül, mobilos és webes …
Mobil
Több olyan HTC okostelefon is megjelent az idei évben, melyek igazán komoly hardveres felszereltséget tudhatnak magukénak. Melyekre gondolok is itt? Például az U11 vagy az U11+, amelyek igazi zászlóshajók …