Otthon
Ha valaki nem ismerné magát a termékkategóriát a szájzuhany lényegében egy olyan eszköz, ami kiegészíti a megszokott fogmosást és szájápolást. Nem helyettesíti, csak kiegészíti, viszont hasznos segítség lehet abban, …
Konzol
Mivel a chiphiány miatt továbbra is beszerezhetetlenek az újgenerációs konzolok, így érhető, hogy a Google próbálja meglovagolni a helyzetet, és igyekszik egyre több ember számára elérhetővé tenni a játékszolgáltását, …
Mobil
A Samsung okostelefon kínálatának egyik legkedvezőbb árú darabja, a Galaxy A02s hamarosan megkaphatja a folytatását. Az előzetes hírek szerint számos frissítéssel rendelkező utódot a Samsung Galaxy A03s névre keresztelhetik, …
Mobil
Hivatalosan megerősített információ, mely szerint a Honor június 16-án Sanghajban tart egy rendezvényt, amelynek keretén belül bemutatják a Honor 50 mobilokat, amik a saját útját járó márka első zászlóshajó készülékei …
Mobil
Az elmúlt hónapokban többször lehetett hallani a Samsung soron következő hajlítható zászlóshajóiról, melyek közül most a Galaxy Z Fold 3 került ismét reflektorfénybe. Friss értesülések szerint ugyanis már megkezdődött …
Kiegészítő
Ha valaki esetleg nem hallott volna róla a Realme nem más, mint egy az Oppo alá tartozó márka, amely folyamatosan terjeszkedik, mégpedig sikerrel, mert rendkívül nyomott áron kínál kiválóan …
Mobil
A mobiltelefonok ára manapság már elérheti a 4-500 ezer forintot is, így nem véletlen hogy hatalmas igény van azokra a készülékre, amelyek ennek az összegnek a feléért elérhetőek, ám …
Játék
Tom Handerson egy megbízható szivárogtató, aki már többször szállított információkat mindenféle játékokról megjelenésük előtt, otthon van a Call Of Duty és a Battlefield franchiseokban egyaránt. Most a GTA hatodik …
Notebook
A Samsung bejelentett néhány rendkívül megfizethető, a belsejében ARM processzort rejtő laptopot. A készülékek burkolatai alatt második generációs Snapdragon 7c és 8cx hardver teljesít szolgálatot, az alapmodell a Galaxy …
PC
A Huawei bemutatott néhány MateView márkájú monitort Kínában, ezeket a vállalat a világ több régiójában is piacra dobja majd. Az egyik egy ívelt játékmonitor, a másik egy síkképernyős megoldás, …
Mobil
Az iPhone-oknak rengeteg remek tulajdonsága van, ám az akkumulátorok kapacitása miatt bőven éri kritika őket, hiszen ezen a téren bőven akad hova fejlődniük a riválisokhoz képest, ám úgy tűnik, …
Wear
Az IDC mostanában sorra publikálja az elemzéseket, prognózisokat, ezek közül az egyik a viselhető eszközökkel, tehát az okosórákkal, aktivitáskövetőkkel és más hasonló kütyükkel foglalkozik. A vizsgált időszak 2021 első …
Mobil
A Huawei és az amerikai kormányzat közti ellentét szinte száműzte a nemzetközi okostelefon piacról a kínai gyártót, ami ennek ellenére nem törődött bele abba, hogy ne legyen egyike a …
Mobil
Eddig is láthattunk már különböző gyorstöltési megoldásokat a mobilpiacon, amelyekkel gyakorlatilag egymást próbálják felüllicitálni a gyártól, ám most nagyon úgy tűnik, hogy a Xiaomi kezében ott az aduász, méghozzá …