Richárd Archive
Konzol
Már egy ideje központban vannak azok a pletykák, amelyek az új Nintendo Switch konzolról szólnak. A szóbeszédek szerint a gép erősebb lesz, mint a jelenlegi modell, nem is kicsivel, …
Mobil
Múlt héten mutattuk be, hogy miként teljesít az Asus ROG Phone 5 Zack Nelson hagyományos strapatesztjén, az eredmény pedig mondhatni siralmas volt. Az okostelefon közepesen erős nyomásra gyakorlatilag azonnal …
Mobil
Már tavaly óta lehet hallani olyan pletykákat, amelyek szerint idén még több hajlítható készülékkel fogunk találkozni, még több gyártó jóvoltából. Ezen vállalatok listáján ott van az Oppo is, ami …
Mobil
Az emberek kajálták a Poco X3 NFC nevű készüléket, ami a középkategória egyik koronázatlan bajnoka volt, és már a folytatás is megérkezett a Poco X3 Pro képében, amely egy …
Mobil
Az Oppo Reno 5 mobilok újabb testvért kaptak, ezúttal az Oppo Reno 5 F képében, ami már egy ideje promózva volt Kenyában, és végre hivatalosan is debütált. A készülék …
Mobil
Tudományos pontosságúnak talán nem lehetne nevezni Zack Nelson strapatesztjeit, de a korábban szervizesként ténykedő majd később videóssá avanzsáló szakember pokoli próbatételei egészen pontos képet tudnak alkotni arról, hogy egy …
Notebook
A Qualcomm a színfalak mögött állítólag egy vadonatúj Snapdragon 700 szériás lapkán dolgozik, ami vélhetően a Snapdragon 775 nevet kapja majd a keresztségben. Bár a chipset elnevezése nincs kőbe …
Konzol
A Microsoft Game Pass előfizetők már egy ideje örülhetnek az EA Play játékoknak, mivel azok részét képezik a kínálatnak, de egyelőre csak konzolon lehetett a szolgáltatást a Microsoft havidíjas …
Mobil
Január óta elég jól állunk Xiaomi Black Shark 4 kedvcsinálókkal, a gyártó nem engedi, hogy egyetlen percre is elfeledkezzünk érkező gamer mobiljáról. A Xiaomi végre hivatalosan is közzétette a …
Mobil
Sokak szerint és jelen sorok írója is egyetért ezzel, az érintőképernyő legtöbbször alkalmatlan arra, hogy igazán jól játszani tudjunk rajta. Körökre osztott címek, kis kedves tanya-szimulátorok, ezekkel nincsen gond …
Mobil
Ha minden jól megy akkor a Lenovo hamarosan bemutatja következő gamer okostelefonját, ami a tavalyi Legion Pro folytatása lesz. A készülékről már egy ideje lehet hallani különböző pletykákat, ám …
Mobil
Tavaly hosszú évek kihagyása után a OnePlus figyelme ismét a középkategória felé fordult, és először a OnePlus Nord, majd később annak további variánsai révén a kínai gyártó vissza is tért ebbe …
Mobil
Ha valaki esetleg lemaradt volna róla, a OnePlus 9 modellek március 23-án fognak debütálni, és a készülékek hátoldalán a kifejezetten a mobilok Hasselblad kameráihoz fejlesztett Sony IMX789 érzékelő fogja …
Mobil
Ha rendszeresen figyelitek a telekommunikációs világgal kapcsolatos híreket, akkor tudjátok, hogy a Realme jelenleg az egyik legdinamikusabban fejlődő okostelefon márka. Az egyébként az Oppo alá tartozó brand most bemutatta …