Wear hírek
Wear
Egészen elképesztő mérföldkövet tudhat maga mögött az Apple okosórája, amelyet egy felmérés szerint már több mint 100 millióan használnak világszerte. Az Apple Watch első generációja még 2014 szeptemberében mutatkozott …
Wear
Az AmazFit Neo most akciós áron rendelhető a GearBest webáruházából, ami így megér szerintünk egy rövid bemutatót. A készülék lényegében egy okosóra, de olyan külsővel, mint a régmúlt japán …
Wear
Járvány ide, gazdasági visszaesés oda, úgy látszik, hogy a viselhető eszközök – okosórák, karkötők, vezeték nélküli fülhallgatók stb. – piaca szárnyal, sőt, elég komoly növekedésre volt képes a tavalyi …
Wear
Nem csupán, de elsősorban az aktív életet élők számára lehet hasznos kiegészítő egy okoskarkötő, vagy másképpen “fitness tracker”, ebben a műfajban pedig az egyik legjobbnak számítanak a Xiaomi termékei. …
Otthon
Most is kaptunk néhány kedvezményes terméket a GearBest munkatársaitól, ezeket fogjuk bemutatni nektek az alábbi néhány sorban. Előreszaladni nem szeretnénk, de azt azért eláruljuk, hogy a mai válogatásban lesz …
Wear
Őszinte leszek soha nem szerettem órát hordani, ezért számomra legalábbis teljesen érthetetlen, hogy mennyire népszerűek a viselhető eszközök, és hogy milyen nagy karriert futottak be az elmúlt pár évben …
Kiemelt
Egy remek új okosóra érkezett hazánkba, a Q4 Fit, amely a kompakt, vékony és könnyű kivitele miatt nőknek is ajánlott. A dizájn meglehetősen prémium, nagyon mutatós a kütyü, és …
Egyéb
A mai szokásos GearBest válogatásban egy okosóra és egy kamerastabilizátor lesz a főszereplő, amellyel nem csupán az amatőr, de a komolyabb mobil videósok is jól járhatnak. Az óráról előljáróban …
Egyéb
A Fuse Pro okosóra magyar menüvel, SIM foglalattal, beépített mikrofonnal, hangszóróval és GPS modullal igyekszik kiemelkedni a viselhető eszközök hatalmas választékából. A korlátozottan vízálló borítás, az 1 év teljes …
Otthon
Újabb nap, újabb akciók, ismét a GearBest jóvoltából. Ha mostanában terveztek okosóra vásárlást, a kínai áruháznak van egy egészen klassz limitált ajánlata, amelynek keretein egy helyett kettőt vihetsz el …
Kiegészítő
A kínai GearBest szüntelenül bombáz bennünket a különböző kedvezményes árú készülékekkel, a mai napra egy kiváló okosórát és egy vezeték nélküli fülhallgatót választottak az olvasóink számára. Habár a Xiaomi …
Egyéb
Akik követik a különböző kínai termékekkel foglalkozó oldalakat nagyon jól tudják, hogy a novemberi akciók a legjobbak egész évben, legyen szó bármilyen ázsiai online áruházról. A GearBest sem kivétel, …
Egyéb
Új hét és ismét új kedvezmények a GearBest webáruházában! Az ázsiai online üzlet munkatársai ezúttal egy Bluetooth 5.0 modemes, hallójáratba illeszkedő vezeték nélküli fülhallgatót, és két, filléres árát meghazudtoló …
Mobil
Nagyjából az okosórák hajnala óta próbálják ezeket az eszközöket a telefonokkal összeházasítani, a törekvés pedig számos érdekes készüléket eredményezett. Az alábbiakban bemutatásra kerülő okosóra / telefon hibrid is hasonló …