Richárd Archive
Egyéb
Szomorú hírrel vagyunk kénytelenek indítani a csütörtököt, mert mint kiderült a németországi IFA 2021-et nem fogják megrendezni Berlinben. Az indokot valószínűleg Ti is sejtitek, a koronavírus járvány van a …
PC
A Microsoft ma bejelentette, hogy elkaszálta a készülő félben lévő Windows 10X operációs rendszerét. Az új és szomorú információ a Windows 10 21H1 frissítés bevezetését bejelentő blogbejegyzésből származik. A …
Mobil
Az Oppo alá tartozó Realme februárban jelentette be a Narzo 30 és 30A készülékeket, de az alapmodellel mindezidáig adósunk maradt a kínai brand. Nagyjából egy hétig tartó folyamatos kedvcsinálás …
Mobil
Ha emlékeztek, 2019-ben a Xiaomi kvázi bekebelezte a Meitu brandet, majd az ezt követő közös munkából megszülettek a Xiaomi CC9 készülékek, amelynek Pro variánsából lettek a nálunk is kapható …
PC
Ha minden jól megy akkor a Harmony OS 2.0 első stabil verziója a következő hónapban debütál, és a Weibo bennfentesek szerint azok az eszközök is megérkeznek, amelyek már gyárilag az új …
Mobil
Idén márciusban debütáltak a Nubia Red Magic 6 mobilok, amelyek nemzetközi forgalmazása nem sokra rá áprilisban meg is kezdődött. A baráti áron érkező gamer mobilok most úgy tűnik egy …
Otthon
Az alábbiakban egy olyan készüléket fogunk Nektek röviden bemutatni, amelynek segítségével motorizálni tudjuk a hagyományos függönyöket. Alapvetően az ilyesmit lehetővé tévő eszközök, berendezések rendkívül sokba kerülnek, akár több százezer …
Mobil
Ha figyeltétek a mobilos híreket, akkor tudjátok, hogy a gamer okostelefonok világában van egy új résztvevő, mégpedig a Xiaomi Redmi márkája. A Redmi K40 Gaming Edition a brand első …
Mobil
Az 5G terjedéséhez a szükséges infrastruktúra kiépítése mellé olyan kompatibilis okostelefonok is szükségesek, amelyeket megfizethető áron szerezhet be az átlag felhasználó. A kínai gyártók szédületes tempóban szállítják az ilyen készülékeket, …
Wear
A közelmúltban debütált egy vadonatúj okosóra, ami a Mibro Color névre hallgat, és most egy bevezető promóció keretein belül kedvezményesen megrendelhető. A készülék igényes külalakot és kivitelt kínál, de …
Mobil
Kijelenthető, hogy a legtöbb szabadalmi elképzelésből a végén nem lesz semmi, de azért jó tudni, hogy kedvenc gyártóink fejlesztői szüntelen hódolnak az innovációnak. Egy új szabadalom olyan kijelző alá …
Mobil
A Samsung Galaxy Z Fold 3 ha minden jól megy valamikor augusztusban debütálhat mégpedig a kagylómobilokat idéző Galaxy Z Flip 3, illetve bizonyos értesülések szerint a Galaxy S21 FE …
Mobil
Habár a MIUI 12.5 terjesztése haladhatna kicsit gyorsabban, a kínai cég már a következő verzió bejelentését tervezi. A bennfentesek úgy tudják, már megvan a debütálás dátuma, az új interfészt …
Mobil
A holnapi napon az Asus hivatalosan is bejelenti legújabb zászlóshajó készülékeit, a Zenfone 8, illetve a Zenfone 8 Flip modelleket. Az alapmodell egy valódi kompakt ajánlat lesz, amiről, illetve …