Mobil hírek
Mobil
Végre bizakodhatnak a márka kedvelői, mivel igen kedvező adatok érkeztek az eladásokról, és úgy tűnik, hogy szépen lassan végre magukra találnak. A Nokia márka sorsa elég hányattatottra sikerült az utóbbi …
Mobil
A Razer rengeteg gamer kiegészítővel van jelen a piacon, és most a mobilos szegmenst is célba veszi, méghozzá rögtön egy játékosoknak tervezett telefonnal. A napokban jelent meg egy kép, miszerint november …
Mobil
A Microsoft mindig is igyekezett a legújabb technológiákat alkalmazni, és mint kiderült, nem volt ez másképpen akkor sem, miután felvásárolták a Nokiát. Már akkor megalkották azt a telefont, amit …
Mobil
Nemrég számoltunk be róla, hogy a Samsung akár már jövőre kijöhet a hajlítható kijelzős készülékével, és úgy tűnik az Apple sem szeretne kimaradni ebből a trendből. A Galaxy X-ről már sok …
Mobil
Kialakult egy trend, ami jellemzi a legújabb készülékeket, és mostanra gyakorlatilag minden gyártó beállt ebbe a sorba, ez pedig az úgynevezett “keret nélküli” telefon megalkotása. Ez az úgynevezett “all-screen” …
Mobil
A Honor eddig is remek készülékekkel képviseltette magát a piacon, hiszen a mérsékelt árhoz rendszerint kiemelkedő teljesítmény párosult, és úgy tűnik, hogy ez a 7X megjelenésével sem változik. Sokan …
Mobil
Megszámlálhatatlan applikáció elérhető az okostelefonokra, és ezek egy része nagyon hasznos tud lenni, de amit ez a program tud, arról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. A legtöbb ember szeret segíteni …
Mobil
A hangulatjelek eddig különbözőek voltak a Facebookon és a Messengerben, de hamarosan egységesítve lesz a kettő. A hangulatjelek, azaz a szmájlik szépen lassan beszivárogtak a mindennapjainkba, és ma már a virtuális …
Mobil
Nyilvánosságra hozták a listát arról, hogy melyik készülékekből értékesítették a legtöbbet az idei első félévben, és bizony vannak meglepetések. Az IHS Markit jött ki a listával, és bizony az …
Mobil
Rengeteg panasz érkezik világszerte, hogy az amúgy nem olcsó csúcskészülékükön gond van az SMS-ek fogadásával. Egyre több Samsung Galaxy S8 felhasználó a világ minden pontjáról hangot adott annak a problémának, mely …
Mobil
Egyre több az új, olcsó “keret nélküli” kijelzős telefon, ám ezek közül a most megjelent Vernee MIX 2 tűnik az egyik legjobb ajánlatnak. Erős hardver, kellemes külső, valamint letisztult …
Mobil
Egyes információk szerint a Huawei Mate 10 Pro lesz a gyártó legfejlettebb készüléke 2017-ben, és elég sokan várják a megjelenését. A készüléket nemrég már láthattuk sajtóképeken, viszont most érkeztek …
Mobil
Ahogy azt már sejteni lehetett, úgy látszik lezárul egy korszak, és feladja a Microsoft a mobil platform fejlesztését. Az Android és iOS mellett eddig sem kapott túl nagy figyelmet a …
Mobil
Még csak október van, de máris megválasztották 2017 legjobb telefonját a Techradar oldalán. Várhatóan sokat egyetértenek majd a döntéssel, hiszen az egyik legnépszerűbb készülék gyűjtötte be a díjat. A …