Mobil hírek
Mobil
Korábban is láthattunk már néhány koncepciót a Note széria idei tagjairól, ám ezúttal ez eddigieknél látványosabb, és nem mellékesen pontosabb képeken csodálhatjuk meg a Note 10 Prót. A hírek …
Mobil
Hiába a jelenlegi küzdelem az Egyesült Államok kormányával, a kínai Huawei egyáltalán nem fagyott le, nyilatkozataik szerint továbbra is zajlik a gyártás, és mint ahogyan ebből a rövid írásból …
Mobil
A Huawei helyzete nem túl rózsás, hiszen egyre több cég szakítja meg velük a kapcsolatot, és ehhez a mozgalomhoz csatlakoztak Zuckerbergék is, ám a jelenlegi felhasználóknak egyelőre még nem …
Mobil
A Xiaomi mostanra már annyira kinőtte magát, hogy rengeteg költhetnek fejlesztésekre, és emiatt olyan megoldásaik is vannak, amelyekre még a legnagyobb konkurenciáik is büszkék lennének, a kijelző alá rejtett …
Mobil
Megérkezett végre a Redmi régóta pletykált csúcskészüléke, ám legnagyobb sajnálatunkra kimaradt belőle a B20-as sáv, így itthon csak korlátozottan tudnánk használ. Szerencsére azonban pánikra semmi ok, hiszen így is …
Mobil
Nagyon úgy tűnik, hogy némi lemaradással az Apple is beszállhat majd a hajlítható mobilok piacára, és már néhány kép már ki is szivárgott arról, hogy hogyan is képzelik el …
Mobil
A KingDian 240 GB-os külső SSD-je kiváló választás lehet meglévő eszközök szűkös tárhelyének bővítésére, hiszen villámgyors, ráadásul egészen méretes kapacitással és kompakt térbeli jellemzőkkel bír. Szinte tökéletes tartozék lehet …
Mobil
A holnapi bejelentés előtt még egy gyors ünneplést is rögtönzött a Redmi, hiszen több, mint 10 millió mobilt adtak el a Redmi Note 7 szériából, ráadásul mindezt nagyon rövid …
Mobil
A Google pontosan tudja, hogy hatalmas előny van a kezében, hiszen jóval a többiek előtt tud kijönni a felhő alapú játékszolgáltatásával, és most azt is elárulták, hogy mikor tudhatunk …
Mobil
Nem véletlen, hogy jelenleg a Xiaomi leányvállalatának mobilját várják talán a legjobban a világ minden táján, hiszen a korai hírek szerint potom áron érhető majd el, és így a …
Mobil
A vezetékes fülhallgatók ideje leáldozott, hiszen a kábelekkel csak a gond van, ráadásul könnyen meghibásodnak, nem beszélve arról, hogy a legtöbb mobilon már jack aljzatot sem találunk. Mutatunk hát …
Egyéb
Az Alfawise vadonatúj memóriakártya családot bocsátott piacra, ami szinte minden kapacitásban elérhető kártyákat foglal magában, és ezek egészen korrekt teljesítményre, sebességre képesek. A GearBest akciójában ráadásul most akár az …
Mobil
Egy még be sem mutatott okostelefonnal kapcsolatban a legmegbízhatóbb információ az, amit maga a gyártó oszt meg a rajongókkal. Egy olyan készülék esetében, mint a Redmi K20 egyáltalán nem …
Egyéb
A kamerák egyre nagyobb felbontással bírnak, a mobilok egyre komolyabb minőségű videókat készítenek, és bár a stream nagyon menő mostanában, sokan még mindig helyileg tárolják a különböző médiákat, tartalmakat. …