Egyéb
Remek hír érkezett a Qualcomm háza tájáról, hiszen 3 év kihagyás után végre bejelentették a legfrissebb Quick Charge szabványt, amely nagyon komoly előrelépést kínál az elődhöz képest. A Quick …
Mobil
Annyi minden képes megzavarni a nyugodt pihenést, mikor az ember nem akar mást, mint bámulni az okostelefon, vagy a táblagép kijelzőjét, és valami laza tartalmat fogyasztani. Például milyen kényelmetlen …
Mobil
A Xiaomi már a világ számos pontján tevékenykedik, a gyártó telefonjait és egyéb készülékeit nagyon sok helyen be lehet szerezni. A cég most belépett az egyik legfejlettebb 5G piacra …
Mobil
Az LG Display bejelentette a világ második OLED TV paneleket gyártó üzemét, amelyről már egy ideje hallani lehetett, és ennek rengeteg pozitív hozománya lehet. Immáron hivatalos is elrajtolt az …
Mobil
Sok találgatás folyt azzal kapcsolatban, hogy vajon az Apple-nek el kell-e halasztania az idei bemutatóját, ám a legfrissebb “szivárogtatás” szerint erről szó sincs, és néhány hét múlva megtartják a …
Egyéb
Mondhatni ideje volt már ennek a bejelentésnek, hiszen a Gorilla Glass 6. generációja már 2 éves is elmúlt, az új változat pedig ezúttal is minden téren komoly előrelépést ígér. …
Wear
Jelenleg is nagy erőkkel dübörög a GearBest nyári vására, amelynek keretein belül szeretnénk nektek bemutatni két valóban prémium kategóriás okosórát, ezek többek között saját navigációs rendszerrel, LTE modemmel, vízálló …
Mobil
Egyre inkább népszerűek a video chates applikációk, ebből pedig a Google sem szeretne kimaradni, így beépítik a funkciót a Gmail-be. A Meet elnevezésre hallgató fícsör aktiválása már el is …
Mobil
A BlitzWolf BW-HL1T okosóra a már megszokott funkciók mellett rendelkezik beépített testhőmérséklet mérő szenzorral, ami egyre kelendőbb funkció manapság a jelenlegi járványügyi helyzet miatt. Persze a készülék nem csupán …
Mobil
A Samsung Galaxy A széria okostelefonjai minden évben megkapnak egy olyan funkciót, hardveres tulajdonságot, ami azelőtt kizárólag a koreai gyártó felsőkategóriás készülékeit illette meg. Jövőre, ha minden jól megy és …
Egyéb
Sokak örömére végre megkezdődött a GearBest nyári kiárusítása, vagy ahogyan ők nevezik az Évközépi Vásár. A kínai webáruház most egy rakat műszaki cikket, okosotthon összetevőt kínál kedvezményes áron, illetve …
Egyéb
Közel egy hónapja kezdtek el panaszkodni a felhasználók arra, hogy a Samsung Blu-ray lejátszóik az egyik pillanatról a másikra tönkrementek, és mivel egyre több volt az érintett, így tudni …
Tablet
A DigiTimes értesülései szerint az Apple jelezte a beszállítóinak, hogy pörgessék fel a gyártás, amely az új ARM alapú MacBook-ok és iPad-ek miatt fontos, hiszen még idén új modellekkel …
Mobil
Hamarosan bemutatkozik az Asus gamer szériájának legújabb tagja, amely ezúttal sem okoz majd csalódást, hiszen az elérhető legerősebb hardverrel, és a már megszokott külsővel érkezik. Július 22-én mutatkozik be …