Játék hírek
Játék
Nagyon sok mindent bejelentett az Apple a minap a WWDC keretein belül, de akadt olyan érdekesség is, ami nem jutott el a szalagcímekig. Az iOS 16 rengeteg nagyon klassz …
Játék
Nagyjából négy hosszú év várakozás után végre megjelent a Diablo Immortal, amely elérhető Android és iOS rendszerek mellett PC-re is, habár a számítógépes játékosoknak egy kicsit tovább kellett várniuk …
Játék
Évek óta várunk türelemmel a Diablo Immortal nevű játékra, amelyet eredetileg okostelefonokra jelentett be a Blizzard. Volt is belőle némi botrány, és az sem segített, hogy lassan már négy …
Játék
Azt eddig is tudni lehetett, hogy a Square Enix a Nintendo hibrid konzoljára is kiadja az új Life Is Strange játékot, a True Colors-t, de eddig nem említettek hivatalos …
Játék
Mióta először megláttam a Scorn trailerét, azóta vagyok szerelembe esve ezzel az H.R Giger vizualitását, H. P. Lovecraft hangulatát idéző játékkal, amelyet az Ebb Software csapata fejleszt. Sajnos most …
Játék
Az Xboxon futó Microsoft Edge böngésző billentyűzet és egér támogatásának köszönhetően ez a cikk akár egy konzolon is készülhetett volna. Egyelőre azonban nem tervezem a szórakozás és a multimédia …
Játék
Már mindenki azon gondolkozott, hova mentse le a családi fotókat és home videókat, csak hogy legyen helye a merevlemezen a hamarosan megjelenő Guardians Of The Galaxy játéknak, ami eredetileg …
Játék
A szerencsésebbek már az idei év végén megkaphatják a lefoglalt Steam Deck készüléküket, ami lényegében nem más mint egy játékokra kiélezett ultrahordozható számítógép. A gyártó Valve a minap egy …
Játék
Az asztali videokártyák révén már egy pár éve elérhető a hardveresen gyorsított sugárkövetés, vagyis a ray tracing, és a legújabb generációs konzolok is képesek erre a bravúrra, amely olykor …
Játék
Igencsak forró a helyzet a Blizzard háza táján, leköszönő vezetők, rossz munkakörülményekről, zaklatásokról szóló egyre gyarapodó értesülések, pereskedés, szóval van mivel megbirkóznia a szebb napokat is megélt kiadónak. Most …
Játék
Nagyon érdekes hírek érkeztek az egyik legnagyobb streaming szolgáltató háza tájáról, amely szerint a jövőben a játékiparba is szerencsét próbálnak, és természetesen a kor követelményeinek megfelelve ők is felhő …
Játék
A Google nemrégiben bejelentette az Android Game Development Kit-et, ami – mint ahogyan a neve is sejteti -, egy fejlesztők részére készült eszköztár. Ennek a segítségével a szoftveres szakik …
Játék
Attól eltekintve, hogy nem mindenkinek jön be a szó szerint kubista grafikájú Minecraft, az vitán felül áll, hogy egyáltalán nem egy véres, belezős gore játékról van szó. Mégis, Dél-Koreában …
Játék
A Nintendo a mai napon bejelentett egy vadonatúj Switch verziót. Az új változat a Nintendo Switch OLED modell névre hallgat, frissített képernyőt, megnövelt tárhelyet, jobb hangszórókat, és valamivel jobb …