Mobil hírek
Mobil
Az MTK chippel szerelt mobilok főleg Kínában népszerűek, és bár kedvező áruk mellé bár korrekt teljesítményt nyújtanak, a csúcskategóriától messze álltak. Egészen idáig. A mai nappal a MediaTek bejelentette …
Mobil
Szinte hihetetlen mennyire megy a Huawei szekere, és szinte minden előző években felállított eredményüket megdöntik, pedig nem igazán tudhatnak könnyű évet maguk mögött. Amikor bemutatták a Mate 30 széria …
Mobil
Persze az relatív kinek mi a nagy, de mivel a Redmi Note 8 Pro alap kiszerelése 64 GB-os, így a 256 GB-os háttértárat már akár nevezhetjük így is. A …
Mobil
Egyre nagyobb divat, hogy a csúcsmobilok nem a hagyományos 60 Hz-es kijelzővel érkeznek, ám a Xiaomi ezúttal az olcsóbb kategóriába is elhozza ezt. Egy ideje már köztudott, hogy decemberben …
Mobil
A mobilokra minden esetben érdemes tokot és üvegfóliát beszerezni, hiszen ha sérül a készülék, akkor a javításért komoly pénzeket kérnek el, a hajlítható mobilok esetében pedig természetesen még magasabb …
Mobil
Ha még emlékeztek, elég sok probléma volt amiatt, hogy könnyedén sérül a Samsung Galaxy Fold, amit számos tech témában utazó influencer, szakértő is megerősített. Bár a Samsung ennek okán …
Mobil
A kínai gyártó legfrissebb csúcsmobilja kifejezetten jól sikerült, és végre Európában is elérhetővé válik, ám a Google programjai nélkül erősen kérdéses a fogadtatása. A Mate 30 szériát még szeptemberben …
Mobil
A Samsung Galaxy A51 lesz a prémium középkategória egyik következő nagyágyúja, és folyamatosan szivárognak ki róla az érdekesebbnél érdekesebb információk. Már tudjuk, a telefon az SM-A515F modellszámot viseli, ismerjük …
Mobil
Az elmúlt napokban a technológiai sajtó teljes figyelmét élvezhette és élvezi továbbra is a nemrégiben bemutatott Motorola RAZR 2019-es kiadása. Nem véletlenül, hiszen a készülék nagyon komoly nosztalgia faktorral …
Mobil
Bár a Sony már nem igazán tölti be azt a szerepet a mobilpiacon, mint néhány évvel ezelőtt, ennek ellenére a mai napig megvannak a rajongóik. Ők bizonyára örülnek majd …
Mobil
A ZTE Blade szópárosítás még ma is kellemesen cseng a magyar fülekben, hiszen a kínai gyártó nagyon jól felszerelt és kiváló ár/érték aránnyal rendelkező készülékeket kínált ezen a néven. …
Mobil
Korábban már lehetett hallani a Nokia 5.2 készülékről, ami most ismét feltűnt, mégpedig egy NPU jelentésben, amiből kiderült, hogy a telefon nemrégiben keresztülment az FCC szokásos tanúsítványi eljárásán. A …
Mobil
Jelen pillanatban is nagy erőkkel dübörög a GearBest novemberi kiárusítása vagyis a 11.11, ami a szinglik világnapja is egyébként. A magányt persze egyáltalán nem lehet vásárlással orvosolni, ugyanakkor az …
Mobil
Közeledik az év vége, a sebesség megszállottjai pedig bizonyára már pontosan tudják, hogy ez azt is jelenti, miszerint hamarosan bemutatkozik a Qualcomm legújabb chipje, amely jövőre a legjobb mobilokat …